Mostmár mondhatom, hogy azzal a fiúval, akiről az előző bejegyzésekben írtam, összejöttem vele (hivatalosan április 20-án). Mostmár nincs az a szorongás, hogy járjak vele vagy sem, és ha igen vagy ha nem, akkor az miért igen és miért nem. Sokkal könnyebben tudunk csak úgy egymással lenni, beszélgetni meg egyebek.
Meghallgattam pár embert erről a dologról (blog-ozót, barátot, stb.), valamint magamban is elgondolkoztam a dolgon. Valószínűleg még máig is félek belemenni egy kapcsolatba, de már nem tartozkodom a dologtól úgy, mint régebben. Végülis már lassan 20 leszek, ez természetes, hogy vki vkivel összejöjjön.
Kicsit régimódi beállítottságúak vagyunk (én és az a fiú) a párkapcsolatok terén, ami annyira nem is baj, mert így könnyebb lassan, fokozatosan araszolni a kettőnk viszonyában.
Mindketten úgy döntöttünk, hogy nem sietjük el a dolgot, és majd az idő eldönti, hogy összejövünk-e vagy sem, illetve hogy mit érzünk igazából a másik iránt.
Na szóval… Először is leszögezném, hogy még sosem jártam senkivel (20 éves korom ellenére), és ezért is olyan nehéz nekem ez a szituáció:
Általánosban szerelmes voltam egy osztálytársamba. Azt hittem, hogy azzal, hogy kiléptünk az általánosból, a szerelem is el fog halványulni. Azonban mikor közös lett a baráti társaságunk, ismét fellángoltak az iránta érzett érzelmeim. És mivel nem is járt senkivel úgy éreztem, hogy nem fogom tovább bírni, ha nem mondom el neki, hisz folyton találkozni fogunk. Ezért bevallottam mindent. Akkor nem volt alkalma nekem válaszolni, ígyhát úgy döntöttem, hogy majd legközelebb rákérdezek. Ám ekkor jött a lelki törés. Mikor a baráti társasággal összeültünk, láttam csókolózni egy másik lánnyal (akit én mutattam neki be).
És ez még csak a kezdet volt! Itt jön a csavar. Az egyik (ugyanebben a baráti társaságban lévő) fiú szokott hazahozni, és sokat (akár három órákat) is beszélgettünk. Elmondtam neki ezt a történetet, és hát izé… elbőgtem magam előtte. Rá két napra pedig szerelmet vallot (elmondta, hogy lassú felfogású, és ha egy barátja nem kérdez rá naívan, hogy tetszek-e annak a fiúnak, akkor lehet, hogy rá sem jön). Furcsa érzés, mivel tudom, hogy abban a fiúban most mi játszódik le (hisz kb. 2 hete én is átéltem ezt).
Nem tudom, hogy döntsek. Az előző (több éves) szerelmet még nem zártam le magamban teljesen. Nem mondom, hogy az, aki szerelmet vallott nekem, aziránt nem érzek semmi barátságnál többet, mert azzal magmanak is hazudnék. Tanácstalan vagyok, hisz félek, hogy csak azért lennék vele, hogy felejtsek, és nem azért, hogy tényleg igazán vele legyek. Még nem adtam választ neki, de nem akarom, hogy bizonytalanságban legyen.