Lelki gondok (segítségre várva) !!!…
Na szóval… Először is leszögezném, hogy még sosem jártam senkivel (20 éves korom ellenére), és ezért is olyan nehéz nekem ez a szituáció:
Általánosban szerelmes voltam egy osztálytársamba. Azt hittem, hogy azzal, hogy kiléptünk az általánosból, a szerelem is el fog halványulni. Azonban mikor közös lett a baráti társaságunk, ismét fellángoltak az iránta érzett érzelmeim. És mivel nem is járt senkivel úgy éreztem, hogy nem fogom tovább bírni, ha nem mondom el neki, hisz folyton találkozni fogunk. Ezért bevallottam mindent. Akkor nem volt alkalma nekem válaszolni, ígyhát úgy döntöttem, hogy majd legközelebb rákérdezek. Ám ekkor jött a lelki törés. Mikor a baráti társasággal összeültünk, láttam csókolózni egy másik lánnyal (akit én mutattam neki be).
És ez még csak a kezdet volt! Itt jön a csavar. Az egyik (ugyanebben a baráti társaságban lévő) fiú szokott hazahozni, és sokat (akár három órákat) is beszélgettünk. Elmondtam neki ezt a történetet, és hát izé… elbőgtem magam előtte. Rá két napra pedig szerelmet vallot (elmondta, hogy lassú felfogású, és ha egy barátja nem kérdez rá naívan, hogy tetszek-e annak a fiúnak, akkor lehet, hogy rá sem jön). Furcsa érzés, mivel tudom, hogy abban a fiúban most mi játszódik le (hisz kb. 2 hete én is átéltem ezt).
Nem tudom, hogy döntsek. Az előző (több éves) szerelmet még nem zártam le magamban teljesen. Nem mondom, hogy az, aki szerelmet vallott nekem, aziránt nem érzek semmi barátságnál többet, mert azzal magmanak is hazudnék. Tanácstalan vagyok, hisz félek, hogy csak azért lennék vele, hogy felejtsek, és nem azért, hogy tényleg igazán vele legyek. Még nem adtam választ neki, de nem akarom, hogy bizonytalanságban legyen.
2008. április 9. 18:07
Szia!
Leírok valamit, hátha segít egy kicsit. Tizennyolc éves vagyok, és én sem jártam még senkivel. Sokszor voltam szerelmes, ami nálam több évig tart… Reménytelen várakozás… Ismerős. Kilencedikben megtetszett egy osztálytársam, és bele is szerettem. Petinek hívták. Jó fej volt, de aztán megváltozott a nyáriszünetben, például kigyúrta magát, szemüveg helyett kontaktlencsét hordott, csutkára nyírta a haját, és bunkó lett, illetve amit ő viccnek szánt meg poénkodásnak, az valójában mérhetetlen bunkózás volt. Néha beszélgettünk, bár én nem tudok feloldódni olyan ember mellett, aki tetszik (genetikailag kódolt, asszem selejtes vagyok…), és ami először közös pontnak tűnt, arról kiderült, hogy pont az ellentétei egymásnak. Konkrétabban fogalmazva: mindketten szeretjük a törit, különösen a 2. világháborút, de hamar kibukott, hogy ő neonáci, míg én abszolút zsidópárti vagyok (szegény Anna Frank…), ráadásul ő sváb is, ami már rögtön megalapozza az ellentétet. Ami a legjobban nem tetszett, az egyre inkább az volt, hogy minden lánynak csapta a szelet, persze viccből, de volt, aki komolyan vette (én nem, mert tudtam h egy jó pasinál semmi esélyem), aztán kiderült, hoy van barátnője, ami az osztályunkban egy-két lánynak lelki törést okozott. Egyre kevesebbet beszéltem vele, mert mindig összevesztünk Hitleren, meg máson is, végül elmúlt a szerelem… Rájöttem, hogy a fiú-szerelmekkel csak az általánosan elfogadott társadalmi normát akarom követni, és meg akalok felelni az elvárásoknak. Rengeteg pszichológiakönyvet elolvastam (lélektani és bűnügyi regényeket írogatok, azokhoz kell), így nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek, miért epekedtem olyan” kétségbeesetten” évekig egy-egy fiú kegyeiért (amik sosem érkeztek meg). Meleg vagyok. Mióta ezt felismertem, sokkal könnyebben nyitok bárki felé, és bár most sincs senkim, mégis jobban érzem magam, mert legalább már nem hazudok magamnak.
Ez igazából nem vág össze a Te eseteddel, csak azt akartam ezzel mondani, hogy nem mindig kell “csakazértis” olyan helyen keresni a boldogságot, ahol a meglelésére szinte nulla az esély. És az sem mindig jó, amit a szíved diktál, de ha az eszedre hallgatsz, akkor lehet, hogy elveszed az esélyét is annak, hogy legalább rövid ideig boldog légy. Mert hidd el nekem, és most nem csak a szerelemre értem, a boldogságnál nincs fontosabb dolog, főleg ha megértéssel párosul.
Legyen szép napod!
2008. április 14. 05:54
Szia!
Véletlenül találtam rá az írásodra, de furcsa véletlen, mert éppen ismerem az előttem szólót, és teljes mértékben egyet értek vele. Én talán azt mondanám, hogy nem muszáj azonnal belevágnod ebbe a kapcsolatba, talán lehetnétek még barátok, és beszélgethetnétek ugyanúgy, mint eddig. Csak ha már úgy érzed majd, hogy sikerült túltenned magad, a lelki törésen, szerintem akkor érdemes lenne megprópálni azzal a fiúval, mert nagyon sok az esély rá, hogy végre boldog lennél!!:) És sok szerencsét, de inkább még több erőt kívánok neked ehhez az egészhesz!!!
Szia!!
2008. május 6. 20:20
Tényleg,ne kapkod el,halgassál a Szíved döntésére. De az eszedet se feljtsd ki! A Szíveddel gondolkodj.